Mûcsalik: A mûcsalik az élõ csalikkal szemben valamilyen mesterséges anyagból készült eszközök, amelyek kissé vagy teljes egészében utánozzák a halak táplálékát képezõ apró állatokat. Anyagukat tekintve készülhetnek fábó, fémbõ, mûanyagból, gumiból, állati szõrzetbõl stb. A találékony horgászok a legkülönfélébb alkotásokat szokták létrehozni. Egyik ilyen és talán leggyakrabban alkalmazott mûcsali a villantó, amely a sérül kishal mozgását hivatott utánoz Mûcsalik: A mûcsalik az élõ csalikkal szemben valamilyen mesterséges anyagból készült eszközök, amelyek kissé vagy teljes egészében utánozzák a halak táplálékát képezõ apró állatokat. Anyagukat tekintve készülhetnek fábó, fémbõ, mûanyagból, gumiból, állati szõrzetbõl stb. A találékony horgászok a legkülönfélébb alkotásokat szokták létrehozni. Egyik ilyen és talán leggyakrabban alkalmazott mûcsali a villantó, amely a sérül kishal mozgását hivatott utánozni, színezete változó, egy dolgot azonban meg kell említeni borús zavaros mélyebb vízrészeken csillogóbb, míg tiszta vízben napsütéses idõben kissé matt, sötétebb színezetû villantót alkalmazzunk. A villantó két fõ csoportba sorolhatók: -Támolygóvillantó -Körforgó villantó: A támolygó villantó oldalazó, kissé cikázó billegõ mozgással hívja fel magára a ragadozó figyelmét. Széles választék támolygó villantóból A körforgó villantó két fõ részbõl áll, a tengely és a kanál, a kanál a tengelyen körpályára van kényszerítve és így a tegelyre merõlegesen forog, a hal az oldalvonalával érzékeli a finom rezgéseket. Twisterek, gumihalak: A nyolcvanas évek közepén kezdtek magyarországon megjelenni a jiggek, amelyek különös alakjukkal felhívták magukra nemcsak a halak de a horgászok figyelmét, egyesek köszönték szépen nem kértek belõle, mivel ez a szerkentyû gumitestével feloldotta a hagyományos mûanyag horgászdobozt. Sokan viszont annyira megbarátkoztak vele, hogy rendre fogják vele a szebbnél szebb csukákat süllõket, a nagyobbjával a kapitális harcsákat, sõt elég gyakran a békés halak is felveszik. Horgászat a jiggekkel sajátos módon történik, nem úgy mint a villantóval, hogy egyenletesen, néha meg meg ugratva húzzuk, hanem a bot lassú emelgetésével, ejtésével tapogatásszerûen horgászunk. Maga a twister két fõ részbõl áll, az ólomfejbe öntött horogból, és gumitestbõl, felszerelése úgy történik, hogy a gumitestet felhúzzuk a horog szárára (érdemes a testbõl kicsit levágni mert így a farok nem nagyon fog túlnyúlni a horgon, ezáltal kevesebb lesz az üres rávágásunk). Újabban a twistereket ólomfej nélkül is használják, csak a horogszárra felhúzva (lebegõ twister). A gumihalaknál más a helyzet, ott a acélelõkére kell fefûzni a nagyobb méretû mûcsalikat, mozgásuk eltérõ a twisterekétõl, farokrészük lapátformájúra van kialakítva, a vízben való mozgás hatására a farokrész jobbra balra csapkod. Ha jól van felfûzve a drótelõkére akkor élethûen utánozza a kishal mozgását. A színnek itt is fontos szerepe van, nagyon sok ragadozó halunk jó színmegkülönböztetési képességekkel bír. A sötétebb színûeket nappal tiszta vízben a világosabbakat sötétedéskor, illetve áradó zavaros vízben használjuk. Csukára balinra általában fehér színût, süllõre citrom és mustársárga színût, míg harcsára narancssárga színût ajánlanék. Twisterek, gumihalak minden mennyiségben Woblerek, rapalák: Fából, illetve kemény mûanyagból készült mûcsalik, mind testalkatuk, mind mozgásuk, mind színezetük élethûen utánozza a ragadozók táplálékául szolgáló halakat. Egyrészes és többrészes kivitelben készülneik, a többrészeseket középen kapcsolja össze két fül. A fejrészen az ún. terelõlapka helyezkedik el ami a wobler mozgását teszi lehetõvé. Két vagy három háromágú horoggal szerelik fel, ezeket kulcskarika közvetítésével lehet felhelyezni a woblerre. A woblereket kívülrõl szívós festék és lakkréteg védi, mind az átnedvesedéstõl, mind a tûhegyes ragadozófogaktól. Nagyon sok cég gyárt woblereket, Rapala, Nils Master, ABU stb. Amerikában használatos felszíni horgászatra alkalmas woblerek Az utóbbi idõben megjelent egy mûcsali amely elsõsorban balin horgászatára alakalmas nem kis eredménnyel. A Tsmanian Devil (tasmániai ördög) egy enyhén meghajlított csõbõl, ami a testét alkotja, és a testébõl hosszanti irányban kétoldalt kiálló terelõszárnyakból áll. A Rapala: Az 1950-es években egy finn mesterember Lauri Rapala (ma már a három fia viszi tovább a céget) elkezdett foglalkozni azzal a gondolattal, hogy ragadozó halainknak ha élethû mozgású és színû mûcsalit kínálunk fel határozottabban kapnak vajon-e. Gondolatait hamarosan tettek követték megszülettek az elsõ kézzel faragott, egyedi festésû woblerek. Tesztelte színük, méretük, dobósúlyuk, merülési mélységük szerint és egy sajátos kódrendszert alakítot ki. A rapalák megkülönböztetése kétféleképpen lehetséges, a tulajdonságuk, méretük és a színösszetételük alapján. CDJ-9-GFR Original: Egyrészes, felszíni felúszó J: Kétrészes, felúszó CD: Egyrészes, merülõ CDJ: Kétrészes, merülõ SR: Egyrészes, mélyretörõ (Shad Rap) SSR: Egyrészes, mérsékelten mélyretörõ FR: Egyrészes, mélyretörõ, tömzsi alakú (Fat Rap) SFR: Egyrészes, mérsékelten mélyretörõ, tömzsi alakú MFR: Egyrészes, mélyretörõ, tömzsi alakú, 3cm hosszú (Mini FAT RAP) RATL RAP: Egyrészes, merülõ, tesében apró golyók amik rezonanciát keltenek MAG: Tengeri horgászatra, valamint nagyobb harcsák, csukák horgászatára Méretüket tekintve 3cm-tõl, akár a 20 cm-es nagyságig elõfordulnak, függõen attól, hogy milyen halfajra horgászunk vele. Színezetüket tekitve igen változatos a paletta, itt is betûkkel adják meg a színkódot. A legelterjedtebb színfajták. S: Háta fekete, oldala ezüstszínû, hasa fehér. A egyik leguniverzálisabb Rapala, a ragadozók fõ táplálékát a küszt utánozza. G: Háta fekete, oldala aranyszínû, hasa fehér. Pontyot, bodorkát, compót utánoz. Kissé borult idõben, nem túl mély vízben eredményes. B: Háta középkék, oldala ezüstszínû, hasa fehér. Tulajdonképpen heringet utánoz. Mély vízben, késõ õsszel, vagy tavasszal fogós. Nagyobb méretben (15 cm) kiváló harcsacsali. P: Sügérmintás színezetû, az egyik legjobb folyóvízi süllõzõ Rapala, de eredményesen csukázhatunk vele. RT: Szivárványos pisztráng utánzat, fõleg patakokban pisztránghorgászatban válik be. SD: Háta fekete, oldala gyöngyházfényû pikkelymintás, hasa fehér. Szivárványos öklét utánoz. Kissebje süllõre, nagyobbja csukára, harcsára fogós. CW: Az elõbbinek barnás, aranytónusú változata. Borús idõben, valamint éjszaka alkalmas az SSR 7 CW változata felszínközeli süllõzésre, a Balatonon az egyik legjobb süllõzõ Rapala. Csukára, harcsára nagyobb darabjai alkalmasak. GFR: Fluorpiros hát, aranysárga oldal, fehér has. Éjszakai felszínközeli pergetésre alkalmas, süllõre, harcsára. SFC: Fluorsárga hát, ezüstös oldal, fehér has. Éjszakai mélyvízi pergetésre alkalmas, elsõsorban süllõre. RH: Ezüstfehér testû, piros fejû Rapala. Csukázni lehet vele eredményesen. GR: Zöld hát, sárga oldal és has, cirmos fekete mintázattal. Elsõsorban tengeri horgászatra alkalmas, de csukázni is megfelel. Most néhány eredményes Rapalatípus: J-7-S: Univerzális típus, süllõre, csukára, nagyobb balinra bevált. Mivel felszíni Rapala ezért ritkán akadunk el vele. J-9-GFR: Éjszakai felszínközeli harcsák, és nagyobb süllõk bevált woblere. J-7-P: Az egyik legkiválóbb süllõcsali, de a harcsa is elkapja. SR-9-SD: Mélyvízi harcsacsali, akadóban ritkán marad benne, mert hosszú nyelve miatt kipattan az akadóból, sokan még egy kicsit súlyozzák. MFR-3-S: Ideális jászkeszegre, domolykóra, tömzsi alakjánál fogva könyebb vele nagyot dobni. SSR-7-CW: Állóvízen, éjszaka a felszínközelében süllõzésre használjuk. Gazdag a választék a Rapalákból Mûlegyek: Fõleg a pisztráng és pér horgászatánál alkalmazott mûcsalik, de az utóbbi idõben elõszeretettel használatosak balin, jász és domolykó valamint vörösszárnyúkeszeg horgászatánál. Egyágú horogra kötik különféle állati és szintetikus anyagokból. A legkülönfélébb változatokat hoznak létre a barkácsoló horgászok. Megkülönböztetünk száraz, nedveslegyeket, nimfák(rovarlárvák) valamint streamereket (kishalat utánzó fantázialégy nagyobb méretben). A szárazlegyeket víztaszítóanyagból kszíthetjük és a vízfelszínen táncoltatva kínáljuk fel. Anyaguk legtöbbször madártoll leggyakrabban a kacsának a faggyúmirigy környékén lévõ tollakat használják légykötési célra. A nedveslegyek a vízben régóta sodródó rovart hivatottak utánozni, itt már nem szükséges vízben felúszó anyagokat használni. A nimfák a vízben élõ rovarlárvák (tegzesek, kérészek) utánzata, általában ólmot, vagy rézhuzalt tekernek a horogszárra a mûlégy kötésének elsõ fázisában, ez szogáltatja a súlyt amitõl a légy lemerül. Streamerek nagyobb mérteû fantázialegyek, amelyek kishalat utánoznak, ezeket gyakran két és háromágú horogra is szokták kötni. Ezeknek a legyeknek a színük a legkülönbözõbb, a citromsárgától az ibolyaszínig mindenfajta megtalálható. Néhány típus ami igen bevált: Alexadra: Testét a páva csillogó tollából kötik, piros gallérral és fekete farokkal. Sok pisztrángosvízbõl kitiltották, mert az állományt jelentõsen meg lehet vele tizedelni. Mayfly: Májusi légy, barna színû apró kis méretû horogra kötözik. Gammarus: Tüskés bolharákot utánoz, pisztránghorgászatban az egyik favorit. Kötéséhez rézdrótot használnak, amit egy horogszárra (a horogöböl közepéig) felhúznak, igy az meghajlik. Majd erre kötik a nimfát. Palmerek: Hernyót utánzó szárazlegyek. Pisztráng, valamint vörösszárnyúkeszeg horgászatánál alkalmazzák. Színezetük a fehértõl a feketéig változhat. Változatok a mûlegyekre ni, színezete változó, egy dolgot azonban meg kell említeni borús zavaros mélyebb vízrészeken csillogóbb, míg tiszta vízben napsütéses idõben kissé matt, sötétebb színezetû villantót alkalmazzunk. A villantó két fõ csoportba sorolhatók: -Támolygóvillantó -Körforgó villantó: A támolygó villantó oldalazó, kissé cikázó billegõ mozgással hívja fel magára a ragadozó figyelmét.

Széles választék támolygó villantóból

A körforgó villantó két fõ részbõl áll, a tengely és a kanál, a kanál a tengelyen körpályára van kényszerítve és így a tegelyre merõlegesen forog, a hal az oldalvonalával érzékeli a finom rezgéseket