A test magas, zömök, oldalról enyhén lapított. A száj nagy, a szájzug a szemközépre húzott függőleges vonalon túlér. Az állkapcson, a palatinumon, a vomeren és a basihyalen 2-2 sorban jól fejlett fogak ülnek. A szem elülső és hátsó részén szemhéj van, csak egy hasítékot hagy szabadon. A kopoltyúfedőn sugárirányú sávok találhatók (érzőcsatornák). Hasa oldalról lapított, erős középéle van, amelyen 30-36 tüskés pikkely a fürészfogakhoz hasonló élt alkot. Cycloid típusú pikkelyei nagyok, könnyen leválnak. Mell- és hasúszói kicsinyek, a hasúszó a hátúszó alapjának kezdete mögött ered. A hátúszó közepes nagyságú, homorúan bemetszett. A farokúszó hosszú, mélyen bevágott, töve táján két hosszúkás pikkelylemezt visel. A testszíne a hátoldalon kékeszöld vagy zöldesszürke, a fej és az oldal valamivel világosabb, a has vörhenyes árnyalatú ezüstfehér. A hát-, mell- és farokúszó szürke, szélükön feketék. A farokalatti úszó sárgás színezetű (Vasiliu és Manea, 1987; Gyurkó, 1972). Szaporodási vándorlását az ivartermékek egy bizonyos érettségi fokánál kezdi meg. Az először ívó tejesek 2, az ikrások 3-4 évesek. A csoportos vonulás a folyókon felfelé 6-10 oC-os vízben kezdődik meg, ívóhelyül az erős sodrású részeket keresi fel, a mellékfolyókba nem hatol be. A 2,5-2,8 mm átmérőjű ikrákból 100-150 ezer db-ot rak le, 10-18 oC-os vízhőmérsékleten. Az ívás után közvetlenül sok egyed elpusztul, az életben maradtak rögtön visszatérnek a tengerbe. A kikelt lárva 3,1-3,7 mm hosszú, szeptemberre eléri a 7 cm-es nagyságot és a 3,1-3,4 g tömeget (Berg, 1948). Az ivadék tápláléka zooplankton szervezetek, a kifejlett példányok főként halakkal (gébek, szardella, ... stb.) és részben rákokkal táplálkoznak. A dunai nagy hering előfordulása a magyar Duna szakaszon igen ritka, az ívó példányok rendszerint csak Brailáig, esetleg Giurgiuig hatolnak fel. Az 1846-os bizonyító példány megfogása óta csak szórványosan került elő főként a dunai halászok zsákmányából. Legutóbb 1974-ben és 1978-ban Szigetközben fogták ki néhány példányát. |